Itt van az ősz,

itt van újra. Emlékeim szerint ez a vers volt az első, amit kívülről meg kellett tanulnunk az iskolában, évekre belém is vésődtek a sorai. Kb. egy hónapja jutott először eszembe, de akkor kissé megkönnyebbülve elhessegettem a gondolatot, még nyoma sem volt az ősznek. A héten viszont megérkezett hozzánk is, a reggelek borúsak és szinte már ködösek is, a természeten is látni a változást. Igazán rossz idő még mindig nincs, csak hidegek az esték és reggelek, viszont esőt még nem láttunk ebben a hónapban, pedig átlagosan már 3 napnak kellene esősnek lennie :)
Mai sétám során csináltam néhány képet és álljon itt a vers is őszi hangulatfestőnek:

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra

Itt van az ősz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.


Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.


Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.


És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.


Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.


Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –


Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.


Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.


(Erdõd, 1848. november 17–30.)

Fejetlen kacsa