Sequoia & Kings Canyon National Parks

Az első lemaradásunk a listából.

Május 25-én ünnepelte az USA a Memorial Dayt, ami a veteránok előtt tiszteleg, és piros betűs az összes államban. Ez az első hosszú hétvége az évben, és általában innen számítják a nyár kezdetét is.

Máté még karácsony körül kitalálta, hogy töltsük ezt a hétvégét a Sequoia nemzeti parkban, és le is foglalta a szállást (ami néhány hónappal az ünnep előtt már szinte lehetetlen).

Az út bő négy óra tőlünk, így szombaton kora délután értünk a helyszínre. A nyugati oldalról közelítettük meg a parkot, ennél a bejáratnál van egy kis terület, ami a Kings Canyon National Parkhoz tartozik. Itt található a General Grant mamutfenyő, ami térfogatában második, átmérőjében az első a világranglistán. Ebben a parkban is jellemző volt, hogy az autóval könnyen megközelíthető, parkolótól 100 m-re lévő rövid ösvények hemzsegtek a turistáktól, de azért lefotóztuk a fát, nagyon küzdeni se kellett. (Találkoztunk egy kissé őrült nővel, de szerencsére velünk nem volt baja, csak egy francia csoporttal különbözött össze - enyhe verekedésbe torkollt a dolog...). Aznap elég ködös volt az idő, így sokat nem láttunk a kilátópontról, ahova felvezettünk, de ott legalább nem nagyon volt más rajtunk kívül :)

Vasárnapra terveztük a hétvége nagy túráját: Alta Peak - 13.7 mérföld (22 km), 3920 ft (1200 m) szintemelkedés. Előző este megkérdeztünk egy parkőrt, hogy mi a helyzet odafönn. Mondta, hogy pár nappal korábban esett hó, így ne lepődjünk meg, ha havas lesz.

Meglepődtünk. Kb. 1600 m fölött 20-30 cm hóban kutyagoltunk váltakozó napos és ködös időben. Az előrejelzés szerint 40% esélye volt, hogy egy vihart is kapunk a nyakunkba, ez szerencsére nem következett be (bár mikor elég nagy volt a köd, fogalmunk se volt, hogy vajon hogy áll épp a helyzet). A fenti grafikonon látszik az Alte Madow-hoz vezető elágazás, amit elvétettünk. Kb. 20 perce sétáltunk, mikor gyanússá vált, hogy nem elég meredek az út. Visszafordultunk és elindultunk a jó irányba, de az utolsó szakasz (kb. 2 mérföld) felénél megálltunk. Kezdett késő lenni és hóban a meredek hegyoldalon csúszkálni meglehetősen fárasztó mulatság. Visszafelé láttunk egy mormotát. A következő beszélgetés hangzott el:

Máté: Láttam egy baromi nagy mókust! Eltűnt a kő mögött.

Judit: Ok, várjunk egy kicsit, hátha előbújik.

...várunk...

Kb. egyszerre: ez nem mókus...

Később rákerestünk, és a Wikipédiát állathatározónak használva arra jutottunk, hogy egy sárgahasú mormota akadt az utunkba.

Hétfőn megint lazábbra vettük a napot. A Giant Forest bejáratánál van egy látogatóközpont, mellette egy rövid tanösvény, itt kezdtük a napot. Az ösvény egy tisztás körül fut, körben mamutfenyőkkel és információs táblákkal. A tisztáson ottjártunkkor békésen legelészett egy fekete medve, aki nyugodtan tűrte a zajos paparazzókat. 
Ezután felsétáltunk a Moro Rockra, ami egy meglehetősen csupasz szikla, aminek fel lehet menni a tetejére, és körbe lehet nézni róla a völgyre. Az ízlésemnek ugyan meglehetősen életveszélyesnek tűnt a dolog (nem volt az), azért kimerészkedtem egy kicsit én is.

Képek itt.