Hawaii

Tavaly karácsonykor többször tréfásan megjegyeztem, hogy idén Hawaiira megyünk majd a hazautazás helyett. Úgy alakult, hogy a terv valóra vált, múlt héten egy hétre elutaztunk a Big Islandre (vagy Hawaii Island). Ez a szigetcsoport legnagyobb kiterjedésű, legdélebbi tagja, mellesleg néhány aktív vulkán otthona is.

A 7 napból 2 nagyrészt utazással telt (kb. 7 óra repülőút az átszállást is beleszámítva, az első napon 2 óra vezetés a sziget két fele között). A maradék ötöt érzésem szerint sűrűn kitöltöttük programokkal. Az első két napot a sziget keleti felén, Hilohoz közel töltöttük. A sziget ezen részén rengeteg eső esik, az idő is hűvösebb. Ennek köszönhetően viszonylag nagy területen trópusi esőerdő nő, és a tengerpart is vadabb. Kirándultunk a vulkános nemzeti parkban, elmentünk Hiloban az állatkertbe, teknősökre vadásztunk az óceánparton, illetve a láva által fenyegetett Pahoa városkán keresztül végigvezettünk a keleti partszakaszon.

A harmadik napon átautóztunk a sziget nyugati felére, Konaba. Útközben megálltunk az Akaka vízesésnél, lesétáltunk (400 m szintkülönbség) a Waipio völgy strandjára és végül megálltunk fürödni egy igazi pihenős strandon is. 

A maradék két napon főleg Konától délre strandokon könnyű búvárkodtunk, hullámokban fürödtünk, megnéztünk egy kávéültetvényt és nyershalvacsorákat vadásztunk.

Az út során láttunk fantasztikus növényeket, állatokat, sziklás-köves és dzsungeles tájakat. A lávafolyást sajnos nem lehetett megnézni, de a holdbéli táj önmagában is nagy élmény volt.

Nehéz szívvel hagytam ott a szigetet. Képek itt (a halakat sajnos nem tudtuk fotózni :) ).

Életképek #13

Holnap hálaadás. Véletlenül úgy alakult, hogy ma mindketten itthon vagyunk (illetve a hét hátralévő részében is), így nekiestünk a készülődésnek. Holnap a tavalyi évhez hasonlóan nálunk lesz az ebéd/vacsora (fél 3-kor kezdünk, talán az ebéd jobban illik az eseményhez). A munkamegosztás is maradt a régiben, Kinga süti a pulykát, mi főzzük a szószt.

Már kiválogattam a két csomag cranberryt, így a hangulatfokozáshoz nem hagyhatom ki:

Hogy valami egyebet is hozzak ma, itt vannak a Boston-New York nyaralásunk képei. A posztot képtelenek voltunk megírni 3 hónap alatt, így legalább a képeket szerettem volna feltenni (eredetileg Máté nem írta meg a posztot, de nekem ugyanúgy beletört a bicskám...).

Életképek #12

Szokás szerint le vagyok maradva, mint a borravaló. Következzen hát néhány szemelvény az elmúlt hetek (többnyire fotóval dokumentált) történéseiből.

Két hete hétvégén elhatároztuk, hogy újra megpróbáljuk a 17 mile túrát, amit legutóbb a park zárva tartása miatt végül el kellett halasztanunk. A 17 mile egy nagyjából kör alakú út, amit a nemzeti parkokhoz hasonlóan lezártak a szabad forgalom elől. A nyugati íve az óceán mellett fut Monterey dél-nyugati részén, keleti része egy erdős dombon halad át. Az út körbeölel egy luxus nyaralóövezetet, amolyan Rózsadomb toszkán hangulatban, óriási golfpályákkal és nyaralókkal. Az utat a turisták általában autóval járják be. Ezt kb. a következőképpen kell elképzelni: [500 m vezetés, kiszáll a parkolóban, megcsodálja a kilátópontról az óceánt, lő pár (40) fotót, megeteti a madarakat (ki van írva, hogy ne etesd őket), visszaszáll a kocsiba] × 10. Biciklivel kicsit érdekesebbnek ígérkezett a dolog, így maradtunk ennél az alternatívánál. Két dolgot lett volna csak jó tudni előre: nincs bicikliút, a 8. mérföld környékén van egy domb. A különösen kellemetlen szakaszon mindkét kondíció teljesült. Szerencsére különösebb probléma nem volt ezekből, Máténak egyszer esett le a lánca, rám egyszer dudáltak csak rám, mikor éppen kb. 1 km/h sebességgel igyekeztem fel az emelkedőn.

Életképek #11

Múlt hétvégén egy napsütéses, könnyed, viszont annál legyesebb túra után másnap az otthoni lazítás mellett szerettük volna az indiai konyhatudományunkat továbbfejleszteni.

Életképek #10

Tegnap este vacsora bulira voltunk hivatalosak. Natty és Miriam születésnapja ihlette az estét, és Natty vállalta, hogy készít nekünk sushit. Utóbb kiderült, hogy a japánok inkább amolyan csináld magad stílusban eszik a sushit, de ettől függetlenül a halak, zöldségek aprítása, disznóhús és rántotta sütése, szószok készítése elég sok időbe telhet. Kaptunk mindenféle különlegességet: tengeri sünt, ikrát, polipot, salátákat. Én nem vagyok egy nagy nyershalevő, de nagyrészt ízlettek a dolgok (a sün nem igazán). A csapat kb. fele japán, a másik fele német, mi ketten magyarok és egy litván lány elég érdekes mixet hoztunk létre. Tanultam egy keveset a japán klasszikus zene nem létezéséről és rengeteget nevettünk (pl. Johnas megtanulta a 'nem volt késem/kardom' kifejezést japánul). Néhány kép az estéről.

Életképek #9

Múlt szombatra megálmodtam az ideális augusztus délutáni programot: ebéd egy óceánparti tengeri herkentyűs étteremben, biciklizés a 17 mile úton, ami Monterey egyik leghíresebb "parkja", lényegében egy kilátópontokkal teletűzdelt látványút.

Életképek #8

Múlt héten Peti és Szilvi útbaejtették az öblöt is kaliforniai körútjuk során, így nálunk szálltak meg néhány éjszakára (a kinyitható kanapé végre beteljesítette sorsát, jupiii). A péntek esti thai vacsora után szombaton közösen indultunk el a Yosemite nemzeti parkba. Kényelmesre terveztük a hétvégét, semmi hosszú túra, inkább csak élvezni szerettük volna a természet szépségét.

Szombaton iszonyú meleg volt még a völgyben is (maga Yosemite egy óriási kiterjedésű park, a turisták nagyrészt a közepén végigfutó, jól kiépített völgyet szokták látogatni, körben kb. 2-3000 m magas hegyek vannak). Az úton rosszul lettem, és furcsa módon egész délután kitartott a dolog (undi spoiler: végighánytam a délutánt). Szóval erről a részről nem igazán tudok beszámolni. Az információs iroda mellett szenvedve láttam jó sok turistát (sok volt a német, francia is közöttük), a többiek addig sétáltak, őket kellene megkérdezni, hogy pontosan miket is láttak.

Életképek #7

Nem történt túl sok minden az elmúlt két hétben, a munka és koránkelés leszívja az összes energiámat, így esténként már csak nézek ki a fejemből/olvasok egy kicsit (épp a Trónok harca második kötetét, elég vaskos egy jószág, így ki fog tartani még egy pár hétig).

Pénteken volt július 4., így a szabadnap mellé szerveztünk programot is: Kingáéknál grilleztünk délután a magyar társasággal. A rengeteg hús, saláta és kukorica után, Kinga tálalta az alkalomhoz illő sütit is:

Kicsit meleg van mostanában, így a grillezés közben sem fáztunk, de jó volt összejönni kicsit a többiekkel.

Roaring Camp, Santa Cruz

A keddi angol beszélgetős csapat egyik tagja, Ellie, tegnapra kirándulást szervezett a Santa Cruzban lévő gőzvasút parkba. A férje részvényes a vállalatban, így minden évben kapnak jegyeket a kisvasútra. Ha jól értettem, a gőzmozdony kb. 1919-ben épült, majd a 80-as években került a parkba, ahol azóta is szállítja a turistákat az óriásfenyők között.

Néhány kép a délutánról.

Életképek #6

Ezer éve (kb. 6 hete) nem írtam már a blogra, mostanában túl sűrűn teltek a napok, nem tudtam magam rávenni, hogy nekiüljek. Május eleje óta többé-kevésbé kronologikus sorrendben a következő nagyobb dolgok történtek velünk: Sikerült munkát találnom. Egyelőre csak félállásban, de már két hete a Stanfordon dolgozom research assistant-ként. Még tavaly nyáron kerestem meg őket, de mostanáig nem volt szabad pozíciójuk. A projekt, amin dolgozom elég hasonló a Mediso-s munkám egy részéhez, így viszonylag folytatólagos érzésem van.

Máté közben visszatért Lengyelországból és egyelőre nincs is tervben újabb utazás. 

Elsején egy etióp vacsorával kezdtük első házassági évfordulónk ünneplését. Vegetáriánus tálat rendeltünk, a szürkés színű dolog a tányéron egy palacsinta-szerű, savanykás kenyér, ún. indzsera (angolul 'injera'). Ezt adják köretként lényegében az összes fogásukhoz.